HAJRÁ SOPRON! HAJRÁ SMAFC!

-----A SMAFC Szektorlabda csapatának hivatalos honlapja---- The official website of the SMAFC Sectorball team.

20. SMAFC házibajnokság 20.hazi.jpg

Egyéni ranglistamentes gombfoci bajnokság kicsiknek és nagyoknak

A verseny helyszíne Sopron, Ady Endre utca 5. sportcsarnok.

Nevezni lehet előzetesen e-mail-ben gombfoci.sopron@gmail.com,

és személyesen a helyszínen a verseny előtt reggel fél kilencig.

Nevezési díj nincs. Lebonyolítás a létszám függvényében történik.

Büfé nem lesz, cheerleader lányok szintén nem jönnek.

Minden más vitatott szituban igazam van, szeretettel várunk téged is!

Inczédi Gergő

 

Öt éve már rivalizálunk!

     Öt éve annak, hogy Botár Laci írt egy szolid cikket, amit Füzkéék elolvastak, belelkesedtek, eljöttek, és megmaradtak. Öt éve már, hogy hétről hétre összejárunk gombozni, próbálunk egymás eszén túljárni. Öt sikeres, serlegekkel, győzelmekkel elhalmozott esztendő van immáron a hátunk mögött. Rengeteg élmény, utazás, diadal, még több peches meccs, amiből aztán ki kellet mászni, hogy jöhessen a következő. Egy remek banda tagjának vallhatom magam, köszönöm, hogy veletek gombozhatok, kívánom, hogy erőtök, türelmetek engedi, addig még nagyon sokáig gombozzunk együtt!

 

 Egy híján húsz

Házibajnokságot játszottunk a Krasznaiban

             Számos edzés és gyakorlás után a soproni gombozók február 14-én újra bajnoki közegben igyekeztek beadni a taj szektort, és ha már beadták, be is lőtték a helyére.

            Ezúttal húsz gólra éhes szektorharcos gyűlt össze a verseny helyszínén a kezdés időpontjában, köztük a házigazdák, fiatalok, és nyolc fővel képviseltette magát a szombathelyi csapat is. A kerek létszám miatt nem jutott játéklehetőség az Atika apukájának és a csoportbeosztást bűvölő fazonnak sem.

            A húsz főt a kinder figurák sapkából való kihúzásával sorsoltuk négy darab 5 fős csoportba. Kiemelés ezúttal nem volt, a játékosok között egy volt, aki ranglista pontjával kiemelkedett a mezőnyből. Az első csoportkörben négy csoporton belüli tétmérkőzés és mellette egy másik csoport pihenőjével vívott pihenő találkozó volt a program. Mind a négy csoportból az első kettő jutott a legjobb nyolcba, ahol teljes kört játszottak. A nyolcba nem jutók az alsóházban két csoportban játszottak tovább, és helyosztóval zárták a bajnokságot.

            Az oroszlán csoportban Benkő János, Nagy József, Böcskei Barnabás, Benyák András és Nyerges Csaba voltak a riválisok. Jani az első négy meccsét veretlenül hozta, a csoportot magabiztosan nyerte. A második helyre pályázók mindketten kikaptak a Janitól, sőt egymással döntetlent játszottak, ezért a jobb gólkülönbségnek köszönhetően Nagy József helyett Böcskei Barnabás jutott a csoport második helyéről a legjobb nyolcba.

            A béka csoportban szintén szoros volt a küzdelem. Füzy Csaba, Böcskei Imre, Nyerges Dániel, Angler Lajos és Derdák Dani igyekezett bizonyítani minél jobb támadó képességét. A negyedik fordulóban Angler Lajos amellett, hogy gólt rúgott Füzy Csabának, kiválóan védekezett, és a megoldásig nem kapott találatot. Az utolsó fordulóban így 5-5 ponttal állt a két versenyző, és Füzke pont pihenőt kapott, így volt lehetősége végigizgulni a Böcskei Imi - Nyerges Dancsi meccset, ahol, ha nyer a tapasztalat, akkor 6 pontjával előz. Dancsi viszont nem esett kétségbe, és 5:3-ra győzni tudott, Imit négy ponton tartotta, Füzkét a felsőházba juttatta.

            A víziló csoport a jövő csoportja volt, három fiatalemberrel soraiban. Balogh Zoltán, Kámán Atika és Horváth Boti mellett a felnőttek Horváth Tamás és Illés Péter voltak. Johnny és Péter harcias döntetlennel kezdett, aztán sorra jöttek a győzelmek mindkét fiúnál, így ők ketten voltak, akik a legjobbak közé kerültek.

            A törpe csoport pedig a tapasztalat és a rutin csoportja volt ezen a versenyen. Horváth Sándor, Csorba Gábor, Benyák Albert, Debreczy István és Garamvölgyi József voltak kénytelenek egymással farkasszemet nézni. Pisti magabiztos játékkal hozta a meccseit, így az utolsó fordulóban már egy döntetlen is elég volt, hogy csoportgyőztesként továbblépjen. Ez a nap Gábor napja volt, illetlen vendéglátó lévén mindhárom szombathelyi gombozót egy-egy góllal győzte le, és megérdemelten jutott a nyolcba.

            Ilyen még nem volt a házibajnokságok történetében: ezúttal a csoportmeccsek után nem kieséses szakasz következett, hanem a második szakaszban is lehetett döntetlen az eredmény, hiszen a nap legerősebb nyolc játékosa teljes kört játszott, az alsóházban pedig a két csoportra osztott mezőny végigjátszotta a csoportmeccseket, és helyosztó mérkőzésekkel zárt.

            A legjobbak között hét mérkőzés állt a játékosok rendelkezésére, hogy bizonyítsák, mennyire jól mennek a passzok, milyen pontosak a kapura lövések. Minden találkozó fokozott izgalommal kezdődött, egyre növekvő pulzussal folytatódott, és nagy sóhajjal ért véget. A verseny végén a harmadik helyre ért be az a Füzke, aki a győzelmei mellé két döntetlent és egy vereséget is bezsebelt. Meg kell jegyezni, hogy ő volt az egyetlen, aki ezen a versenyen, ha megoldásból is, de sikeresen legyőzte a bajnokot.

            A dobogó második fokára állhatott az a Barnabás, aki bohókás játékával őrületbe kergette az ellenfeleit. A fiú egész egyszerűen nem képes stresszelni, ha gombfociról van szó. Végig nyugodt hozzáállásával szépen észrevette a lehetőségeket, és ahogy illik beadta a szebbnél szebb szektorokat. Az utolsó forduló előtt még a harmadik pozícióban volt, Füzke ikszelt, Barna viszont nyert, ezzel pontszámban utolérte, egymás elleni eredmény alapján pedig beelőzte klubtársát.

            A verseny bajnoka az a Debreczy István lett, aki meggyőző játékával, és menetrend szerint érkező tért ölelő átadásaival sorra nyerte mérkőzéseit. Bár voltak olyan félidők, mikor szorossá tette egy-egy rivális a helyzetet, Pista nem az a fajta, aki kétségbe esne. Még szerencse, hogy rendelkezésre álltak a második félidők, amikor is a döntő találatokat el lehetett helyezni a hálóban, akár a kapus feje felett, akár csak sunyi lapos megoldással a kapus mellett.

            Az alsóház két csoportban gyűjtötte a gombozókat. Az első csoportban két veretlen játékos is akadt, akik között a döntetlen meccsük miatt a több lőtt gól döntötte el, melyikük jut a kis döntőbe. Bőséges góltermése miatt Nagy József „Tutyi” jutott a döntőbe, a másik csoportból szintén vereség nélkül Horváth Sándor „Tüsi” érkezett. Kettejük mérkőzése az első huszonhat perc alatt nem hozott döntést, ezért a felsőház utolsó fordulójával egy időben játszottak úgy angolosan egy megismételt mérkőzést, ahol Tüsi nem csak döntött, hanem egyenesen gálázott, 3:0 arányban győzedelmeskedett. A csoportok második helyein végzett a két Benyák, így családi rangadóra került sor a helyosztóban, ahol a tapasztalat győzni tudott, bronzérmes az András lett. Szintén családi rangadót vívtak az alsóházi ötödik helyért, ahol a Nyerges család apraja nagyja találkozott, itt pedig a frissesség, a lendület bizonyult nyerőnek, Dancsi legyőzte az apját.

            Versenyünkön részt vettek a fiatalok. Hat fővel képviselték magukat a nagyok között. Barna és Johnny be is jutottak a legnagyobbak közé, amiért dicséretet érdemelnek! Örülök neki, hogy a régi idők játékát nem csak régi idők gyerekei űzik a klubunkban. Persze könnyen lehet, hogy nagyobb élmény lett volna, kevesebb kapott gól esett volna, ha külön mezőnyben egymás között játszanak, viszont úgy nem is tanulnak, nem fejlődnek. Így pedig lehetőségük nyílt arra, hogy ellessék a nagyoktól a szép megoldásokat, amiket a későbbiekben ők is alkalmazhatnak egy-egy siker során.

            Hálás vagyok a klub megjelent tagjainak, amiért játékukkal, igyekezetükkel hozzájárultak a bajnokág lebonyolításához! Külön köszönet a szombathelyi társaságnak, amiért ilyen szép létszámban útra keltek, hozzánk eljöttek, és sportszerű játékukkal, gyönyörű megoldásaikkal, együttműködő magatartásukkal segítették verseny végigvitelét! Minden kedves gombozónak gratulálok a gólokhoz, győzelmekhez, helyezésekhez!      

 

Mikulás kupáztunk idén is

     Ezúttal is Mikulás sapkás vidámkodással zártuk le az évet. A gombozni vágyókat vasárnap kora reggel vártuk a Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnokba. Vendégekkel együtt tizenkét gombozó volt, aki a sportszerűség határain belül igyekezett minél inkább megkeseríteni az ellenfél életét.

kapuraaaa.jpg kep_091.jpg

      Két hatos csoportba kerültek a gombozók a kinderfigurák sapkából kihúzásának megfelelően. Az így kialakított ellenfelek öt meccsen igyekeztek bizonyítani, hogy helyük van az első két hely valamelyikén, mert ez a két pozíció jelentette a rájátszásban az elődöntőket.

 kep_030gggggg.jpg   kep_031ggggggg.jpg

    A víziló csoportból Böcskei Barnabás magabiztosan vezette a csoportot, és az utolsó körben mérkőzött saját apjával, Imivel, akinek akkor még ugyancsak kérdéses volt a sorsa. Kellőképpen figyelt, és jól lőtt, belőtt magát a második helyre, az elődöntőbe.

kep_033.jpg   kep_034ggggggg.jpg

      A másik csoportban Nyerges Dancsi volt a listavezető, sorra hozta a meccseit. Az utolsó fordulóban aztán szembe került egy Garamvölgyi Józseffel. Talán a tapasztalat, meg az évek ezúttal nagyobbat nyomtak a latban, Józsi bácsi négyet kent a Dancsinak, ezzel megnyerte a csoportot.

kep_062.jpg   kep_037.jpg

    A tapasztaltabbak elődöntőjében végletekig kiélezett, szoros csata folyt. Józsi bá és Imi nem sok teret hagytak egymásnak, vagy mondjuk úgy kiválóan védekeztek mindketten, így a rendes játékidő letelt után nem született döntés, jöhetett a szétlövés. Imi pedig szétlőtte a szombathelyi sporttársa döntős álmait.

kep_038.jpg   kep_057.jpg

    Az egykor még sneci döntőnek is beillő találkozó pedig most a nagyok kategóriájának elődöntője volt,  ahol Dancsi vezetést szerzett, Barna kiegyenlített. A második félidőben, amikor az izgalmakat már nem lehetett volna fokozni Barna  beverte a gólt, döntőbe jutott.

kep_035.jpg   kep_036.jpg

   Meg kell emlékeznünk a bronzmeccsről is, hiszen Dancsi előtt lehetőség nyílt a visszavágára, újra ellenfele lett a Garamvölgyi József. Dancsi pedig koncentrált, fiatalos erejét, lendületét jókor, jó helyen összpontosította, a megoldáskor 1:1 volt az eredmény. Dancsi pedig felnőtt a feladathoz, határozott kézzel fogta meg a pálcáját, és kipókhálózta a felső sarkot, megnyerte a  mérkőzést, megszerezte a harmadik helyet.

kep_065.jpg   kep_066.jpg

   A döntőben ismét családi rangadó következett. Fiatalság, bolodgság? Ezúttal az újult erő, a frissesség jellemezte a juniorokat, így Barnát is. Aki fárasztotta, fárasztotta ellenfelét, a szétlövésben pedig megadta a kegyelemdöfést, győzött, ő lett a házibajnokunk!

kep_069.jpg  kep_074.jpg

  A kupán résztvevőknek gratulálok! Köszönöm, hogy idejüket, energiájukat erre a számomra kedves játékra fordították. Köszönet az egész éves kitartó, áldozatos munkáért, szorgalomért, segítségért! Jó pihenést kívánok nektek, jövőre pedig újabb feladatok elé állunk, remélem veletek!

 

Egy éves fennállást ünnepeltek Herényben

    A lelkes szombathelyi gombozó csapat működésének egy éves évfordulója alkalmából gombfoci bajnokságot rendezett. Erre a tornára mi is meghívás kaptunk, és ahogy el tudtunk szabadulni kötelességeink és feladatainktól, négy fővel képviseltük városunkat.

 szom3.jpg szom5.jpg szom4.jpg

    Atika a sneci kategriában indult. Élete második gombfoci versenyén vett részt, rögtön idegenben lépett pályára, nála egy évvel régebb óta gombozókkal jászott, a tapasztaltak ellenére roppant sportszerűen viselkedett.

 szom1.jpg szom7.jpg szom9.jpg

    Füzke az alapszakasz utolsó fordulójáig vezette csoportját. Aztán mégis az alsóházba került, ahol viszont kő keményen megragadta a pálcát és az adódó alkalmat, kihasználta az előtte nyíló lehetőségeket, beverte a gólokat, sorra nyerte meccseit precíz játékával és az alsóház bajnoka lett.

 szom6.jpg szom8.jpg szom2.jpg

   Pisti pedig már a csoprotban kimagasodott a mezőnyből, és meggyőző játékával magabiztosan került a legjobb hatba. Az elitben aztán Angler Úrral egy döntetlennel nyitott, ám utána helyre állt a vilgá rendje, sorra nyerte meccseit a fiú. Főelg az utolsó, nagyon várt rangadó, a Szirmay Endre elleni meccs volt a legfontosabb. Ez döntött az első illetve a második helyezésről, Pisti pedig tanári szektortokkal végül győzni tudott, bajnok lett!

 

Huszadik alkalommal 19 résztvevő

        Tizenhat házibajnokság, kettő nagy Sopron Kupa és egy nyugat-magyarországi csapatbajnokság után szeptember hatodikán már huszadik alkalommal köszönthettük a verseny résztvevőit. 1998. gólkirálya, Tíber Krisztián megtisztelte jelenlétével a versenyünket, és nyitotta meg rendezvényünket. Az egyéb más dolgok mellett sikerült időt szakítani a gombfocira, így aztán 16 felnőtt kategóriás és 3 sneci kategóriás gombozó várta a sorsolást és a játékot.

  170027.jpg 170003.jpg 170005.jpg

      A sorsolás ezúttal is sokaknak nehéz sorsot adott. A víziló csoportban például kapásból három nagyágyú került össze. Ez a csoport volt a legszorosabb, két döntetlen is született. Három kör után az állás: 1.Zozó, 2. Bandi bá, 3. Füzke, 4. Illés Péter

 170006.jpg 170008.jpg 170012.jpg

         A következő öt név említése után törpe figura került elő a kupából, így aztán ők egy csoportba kerültek. Fordulatos és gól gazdag találkozók után az ötödik forduló végén a sorrend a következő volt: 1. Pisti, 2. Barna, 3. Imi, 4. Garamvölgyi Józsi, 5. Pöcök.

 170013.jpg 170015.jpg 170016.jpg

        Az oroszlán csoportban szombathelyi fölény alakult ki. Ötből ugyanis három játékos is Vas megyéből érkezett. Törpesrősnek így egyáltalán nem volt egyszerű dolga élete első gombfoci versenyén, és Csorba Gábor, ha gólaránnyal is, de megnyerte a csoportot. 1. Csorba, 2. Benkő, 3. Tüsi, 4. Angler, 5. Törperős.

 170004.jpg 170030.jpg 170033.jpg

      A béka csoportban soproni rangadókat láthattak a kedves nézők. Többek között egy családi rangadó is sorra került, Dancsi gólzáporos 4:4et játszott az apjával. Ebben a csoportban esett a legkevesebb gól, a fiúk különösen nagy gondot fordítottak a védekezésre. 1. Gergő, 2. Johnny, 3. Csóbi, 4. Dancsi, 5. Ati.

170125.jpg 170035.jpg 170044.jpg

       A verseny második felében a sneci kategóriás versenyzők egymással mérték össze tudásukat. A három indulónak két-két lehetősége volt az ellenfél hálójának megrezgetésére. A hat mérkőzésen csak kettő gólnélküli döntetlen született. A hatodik meccsen dőlt el a bajnoki cím sorsa, ahol Kámán Attila kettő alkalommal is betalált. Ezüstérmes lett Jakab Olivér, bronzérmes lett Jakab Ábel. Szép volt fiúk!

 170046.jpg 170047.jpg 170050.jpg

       A felnőttek pedig abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy éppen tizenhatan várták a rájátszást. Első körben a csoportgyőztesek negyedikként továbbjutókkal, a másodikak pedig a harmadikakkal találkoztak. Az izgalmak már itt is fokozódtak, hiszen Barna is, Gergő is csak egy-egy sovány góllal, Zozó meg csak szétlövéssel lépett tovább.

 170058.jpg 170121.jpg 170052.jpg

       A negyeddöntőkben Pisti is, Bandi bá is, Zozó is éppen csak nyerni tudott, a négyes pályán, a bútorlapon pedig a kiválóan játszó Barna ellen egy előrevágott laszti véletlenül szektorban állt meg, Ufó Jenő már hiába kapaszkodott, nem érhette el a lövést, Gergő egy szerencsés góllal továbbjutott.

 170056.jpg 170071.jpg 170057.jpg

     A klub két nagy lövője, Johnny és Dancsi is farkasszemet nézett egymással, és máskor ontották a gólokat, most 26 perc alatt nem találtak be. A szétlövésben Johnny koncentrált jobban és lőtte tovább csapatát. Az elődöntőkben négy addig veretlen csapat vezére csapott össze. Az egyes pályán Szirmay Bandi bá fogadta a Debreczy Pistit. Míg a másik pályán jóval szerényebb képességű páros találkozott, Zozó és Gergő. A két pályán két fordulatos és izgalmas döntetlen alakult ki. A kicsik eredményhirdetése után következett a szétlövés. Pisti egy góllal nyert, és a döntőbe jutott. A másik szétlövésen rotyogtak a szektorok, és potyogtak a gólok. Ha az egyik jobbra csavart, a másik balra csavart, ha az egyik mellé lőtt, a másik kapufát talált. Körülbelül a kilencedik körben 5:4es állásnál nyert és döntőbe jutott a Zozó.

 170025.jpg 170126.jpg 170063.jpg

      A nap utolsó mérkőzése a végső helyezésekről hivatott dönteni. A döntőben a megfáradni látszó Zozó nem bírt a bátyjával, aki 3:1re diadalmaskodott. A bronzmeccsen kettő távoli lövéssel még vezetett a Gergő, a második félidőben aztán beindult a Bandi bá, és egy hat szektoros góllal jelezte, hogy jelen van a meccsben. A pályán felettébb érdekesen kacsázó, és csúszás közben forgó, váratlanul eltérő gombok megnehezítették az öreg dolgát. Gergő szerencsésen védekezett, és csapatának bronzérmet szerzett.

170053.jpg

      A verseny végére kellemesen elfáradtunk. Köszönöm minden kedves gombozónak a részvételt, a játékot, versenyben való közreműködést, a pakolást. Egyet szusszanunk, aztán október 3-án újra találkozunk, Herényben.

 

Tizenhatodik bajnokság, ESE dobogóval

        Soproni általános és középiskolák faliújságjára kerültek a plakátok, ám a soproni fiatalság érdeklődése ezúttal elmaradt. Ennek ellenére a szombathelyi és pesti gombozó cimborák ellátogattak hozzánk. Ezúttal huszonketten vártuk az izgalmas sorsolást, és a játékindítást.

dsc_0748.jpg dsc_0743.jpg dsc_0762.jpg

         Kettő ötfős és kettő hatfős csoportba kerültek a nevezők, úgy, hogy a három sneci kategóriás, a legutóbbi bajnokkal együtt, külön csoportba került, a többi versenyző pedig a kalapból előkerülő figura alapján került a megfelelő csoportba. A négy csoportból az első négy helyezett jutott tovább a rájátszásba, a többi versenyző a további helyezésekért játszott.

dsc_0801.jpg dsc_0775.jpg dsc_0763.jpg 

         A víziló csoportban Debreczy István, a törpe csoportban Böcskei Barnabás, az oroszlán csoportban Nyerges Csaba és a béka csoportban Marozs Dániel mondhatta magát a legjobbnak. Ők, mint csoportelsők, a másik csoportok negyedikjével találkoztak a rájátszásban, a másodikak a harmadikkal mérkőztek.

dsc_0822.jpg dsc_0826.jpg dsc_0788.jpg 

         A nyolcad döntők egyik meglepetése, hogy a csoportjából negyedik helyen, jobb gólaránnyal éppen továbblépett Balogh Johnny a csoportgyőztes ellenfelét legyőzte. A negyeddönőkben aztán fokozódtak az izgalmak, egyre szorosabb mérkőzéseket vívtak a felek. Benkő János a torna legerősebb játékosával vívott ádáz küzdelmet, és csupán egyet gól döntött az ellenfél javára. A döntőbe kerülésért pedig Pisti-Imi és Zozó-Marozs Gabi meccsek következtek. Érdekesség, hogy az utolsó előtti körben egyik pályán sem került sor szétlövésre, mindenhol dűlőre vitték a dolgot a rendes játékidőben.

dsc_0878.jpg dsc_0813.jpg dsc_0849.jpg 

         A fináléban aztán Debreczy István és Marozs Gábor nézhetett farkasszemet egymással. Győzött a rutin meg az évek. A bronzmeccsen Debreczy Zoltán egyetlen apró pici góllal múlta felül a Böcskei Imrét. Benkő János és Csorba Gábor mérkőzése akár egy hullámvasúthoz is hasonlítható. A kétgólos előny a meccs hajrájára eltűnt, majd a pattanásig feszült szétlövésben diadalmaskodott a szombathelyi klub vezére. A felnőttek közé felkerült fiatalok most a záró fordulóban kerültek össze, a döntetlen után ezúttal Balogh Zoltán lett a győztes.

dsc_1160.jpg dsc_0911.jpg dsc_1167.jpg

         A legjobb tizenhatba nem jutók pedig egymással vívtak további mérkőzéseket. Két pihenni vágyó versenyző mellett négyen még szektorra éhesen várták a meccseket. A csoportkör után az első két helyen zárt pontazonossággal a sneci kategória két múltbéli bajnoka, így ők alsóházi döntőt vívtak egymással. Nyerges Dániel pedig a torna talán legfontosabb mérkőzésén 2:1-re győzött. A sneci kategória jelenlegi döntőjében pedig Pallag Márk bizonyult a legjobbnak! A női kategória döntője sem maradhatott el, Vera és Judit csatáját ezúttal a vendég anyuka nyerte.

dsc_1180.jpg

        A győzteseknek és a szép találatoknak gratulálok! A résztvevőknek a sportszerű magatartást köszönöm! És hálás vagyok vendégeinknek, mind a Marozs családnak, mint a szombathelyi klub játékosainak, hogy időt, energiát fordítottak arra, hogy élvezetesebbé tegyék bajnokságunkat, hogy gombozzanak velünk egy jót!

 

 Pisti lett a Barátság Kupa egyéni

vándorkupa első győztese

        Szombathelyen Benkő János azzal az ötlettel állt elő, hogy a gombozók körében barátságos vándorkupát szervez, ezzel is motiválva a játékosokat a gombozásra, az edzésen való részvételre, illetve készülődve az országos versenyekre egymás között is gyakorolhattuk az élet, utolsó perces izgulós szituációkat.

  bar1.jpg  bar3.jpg bar2.jpg

       Sopronból négyfős delegáció érkezett, Debreczy István a múltkori vas megyei bronz után most javító szándékkal érkezett, Füzy Csaba a soproni csapat húzóembere, Csorba Gábor a meglepetésgyőzelmek papírforma hozója és Inczédi Gergő, aki élvezte a játék minden percét és a napsütést és madarak csicsergését is.

      Kiemelt sorsolással indult a torna, ugyanis Debreczy Pisti mellett Angler Tibor is rendelkezett magasabb osztályú tapasztalattal, így ők mindenképpen külön csoportba kerültek, melléjük sorsolt a Jani hat-hat ellenfelet.

 bar4.jpg bar5.jpg bar6.jpg

      Az 'A' csoport torony magas esélyese, az ESE játékosa nem hagyott esélyt a kételkedőknek, könyörtelenül húzta be a meccseit egymás után. Míg nem szembe került vele a háziak mestere, a Benkő Jani, aki a pusztán a barátság kedvéért kettőt bevert neki. Pisti nem volt rest, előjött belőle az NB 1-es formája, és az utolsó két percben, ha szerencsésen is, egalizált. Ő lett a csoportgyőztes, és várta a másik csoportból vajon ki lesz az a bátor, aki megvívja vele a döntőt?

 bar7.jpg bar11.jpg bar8.jpg

      A másik hetes fogatban pedig egymással rangadózott Angler Tibor mellett Füzy Csaba és Csorba Gábor is. Az egymással vívott kő kemény meccseken túl, a sima papírforma találkozókon is bizony legördült pár izzadságcsepp, mert mi van, ha a másik esélyes nagyobb arányban győz? Az alapszakasz utolsó fordulója előtt két pont előnnyel Csorba Gábor pihenős volt, így ő már nem gyarapíthatta pontjainak számát. A két rivális pedig pont egymás ellen lépett pályára. A listavezetőt holtversenyben követő két játékos előtt adott volt a lehetőség, aki nyer, az előz és döntőz. Gábor pedig egy kényelmes székből figyelte a kényelmetlen szituációt, csak nehogy beakadjon a szektor és a gól! Az izgulás eredményes volt, gól nélküli döntetlen mellett felharsant a megoldást jelző dudaszó.

bar10llllllllllllllll.jpg

      Csorba Gábor és Debreczy István vívhatták egymás ellen a Barátság Vándorkupa egyéni kiírásának első versenyét. A huszonhat perc alatt végül kijött a két játékos közti különbség, és Pisti emelhette magasba a győztesnek járó serleget. Gratulálunk!

 

Nyugat-magyarországi Csapatbajnokság

     A Benkő Jani kitalálta, hogy gyakorolnunk kéne az NB3-ra, ezért rendezzünk egymás között csapatbajnokságot. Akkor még kevesebb pályával rendelkezett Vasi Gombfoci Egyesület, így Benkő Úr gondolatát Sopronban valósítottuk meg.

cs1.jpg cs2.jpg cs3.jpg

       A plakát szlogenje szerint a barátság összehozza a gombozókat és a gombozás összehozza a barátokat. A szomszéd vár, azaz Vas megye lelkes gombozói mellett régi cimborákat, az MTK gombozóit is hosszú hónapok óta vártuk városunkba. Mellettük még a Debreczy István révén az Erzsébetváros is képviseltette magát, Hartmann László, a sportág ikonja is ellátogatott versenyünkre.

       A három szombathelyi, két budapesti és két soproni csapat érkezett meg időben a verseny kezdésére. A hazai játékosok egy része családi és egyéb elfoglaltságok miatt nem tudott részt venni a rendezvényen. A győri csapat technikai okokból kifolyólag maradt távol. De mert az MTK négy fővel érkezett, és a nyolc mégis kerek szám, így Emu és Gergő újra összeállva, instant csapatot alkotva lett a nyolcadik résztvevője a bajnokságnak.

cs4.jpg cs5.jpg cs6.jpg

        Az alapszakasz hét fordulója során mindenki hét meccset játszott egymással úgy, hogy az első asztalos játékosok, csak a másik csapatok első asztalosaival kerültek szembe, így a másodikak a másodikakkal, és a harmadikak a harmadikakkal. Az egy pályán elért eredmény alapján a győzelem kettő, a döntetlen egy pontot eredményezett. A forduló végén aztán a három mérkőzés eredményét összesítettük, a győzelemért járó pontokat összeadtuk, és így derült ki, hogy a két csapat közül melyik is a jobb. Az alapszakasz torony magasan nyerte a mezőnyből messze kiemelkedő ESE csapata. Ők az NB1-ben edződnek már évek óta, tapasztalatukkal mégis gazdagítottak minket. A második helyen végzett az a Vas_1, amelyiknek első asztalos játékosa a Szirmay Endre, aki a Kecskemét színeiben nyert már NB1-es csapatbajnokságot. Mellette Hicz András, aki a Mezőberény játékosaként gurulós gombfoci Európa-bajnokságot nyert már.

cs9.jpg cs8.jpg cs7.jpg

       A hetedik forduló végeztével egy kis szusszanásnyi időt kaptak a gombozók. Az alapszakasz állása szerint az 1-2, 3-4, 5-6 és 7-8. helyezettek vívtak egymással párbajt, játszottak egymással teljes kört a végső helyezésekért. Így az alapszakasz negyedik helyén végzett Sopron_1 játékosai az MTK mindhárom gombozójával játszottak további egy-egy mérkőzést. A kilenc mérkőzésből - soproni szempontból - 5 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség született, így 12:6 arányban a hazai csapat állhatott fel a dobogóra. A csapatbajnokság ezüstérmese a Vas-1 csapata, a  csébé bajnoka pedig az ESE csapata lett. Gratulálunk!

      Szintén szombathelyi kezdeményezés az arany-pálca díj. Ennek lényege, hogy a versenyen résztvevők a szerintük legsportszerűbb ellenfélnek ítélhetik oda a díjat úgy, hogy mindenki egy-egy nevet javasolhat, természetesen titkosan egymástól függetlenül. Ennek a versenynek Németh István Emánuel és Inczédi Gergő lett a két arany-pálca díjasa.

cs11.jpg cs10.jpg cs12.jpg

     A résztvevők szerint a verseny jól sikerült, a hangulatra nem volt panasz, a lebonyolítás jól sikerült. Találkozunk a következő versenyen!

 

Laci bácsik jöttek, lőttek, győztek

    Annyira jól esik kimondani, hogy már tizenötödik alkalommal jöttünk össze házibajnokság alkalmával gombozni. Bár az első versenyünk még csak négy soproni és két vendégjátékos vett részt, az elmúlt évek alatt felnőttünk a feladathoz, nagy versenyt csináltunk.

dsc_0612.jpg dsc_0610.jpg

    Szerencsés helyzetben voltam, hiszen a felnőtt mezőnyben – az elmúlt időszak sneci bajnokaival együtt – éppen 16 játékos várta a sorsolást és az indulást. Irányított sorsolással kialakítottuk a négyfős csoportokat. A négy nagyágyút: Hartmann Lászlót, Szirmay Endrét, Tóth Lászlót és Debreczy István első lépésben négy külön csoportba sorsoltuk Dancsi segítségével, majd a mezőny többi tagjával feltöltöttük a csoportokat. A kicsiknél szintén szerencsés helyzet alakult ki, mert ők is kerek létszámban jelentek meg. Nyolcuknak egy teljes körmérkőzést írtunk elő. És a legjobb, hogy így hét forduló után a teljes mezőny egyszerre végez.

dsc_0617.jpg dsc_0629.jpg

   Az első fordulóban az azonos csoportba kerültek mérkőztek meg egymással. Ez alatt a meccs alatt sikerült megrajzolnom az alapszakasz és a rájátszás várható párosítását, úgy, hogy még nem láttam ki hányadik helyen jut tovább. A három csoportmeccs után még senki nem esett ki, csak kiderült, hogy éppen melyik pozícióból, és ki ellen folytatja a kieséses szakaszt. A torna egyik meglepetésembere Benke Ádám volt, aki messzi Budapestről, az MTK csapatától érkezett közénk. Hartmann Lászlóval, Füzy Csabával és Kisréti Ernővel került egy csoportba, ahol veretlenül az élen végzett. Elismerés, szép volt fiú! Aztán jött a soproni kislegény, a Nyerges Dancsi, aki megálljt parancsolt a Benke Úrnak. Aki mögött a csoportból másodikként lépett tovább Hartmann Laci bácsi és másodikként egészen más utat járt be a rájátszásban, így már a negyeddöntőben összetalálkozott a Szirmay Úrral. Gól nélküli huszonhat percük után szétlövésben dőlt el, hogy Hartmann Úr folytathatja a harcot a végső győzelemért.

dsc_0622.jpg

   Az elődöntőben Tóth László – Füzy Csaba és Hartmann László – Debreczy István rangadó mérkőzések következtek. A többiek a saját játékukkal voltak elfoglalva, nekem viszont szerencsém volt megnézni ezeket a meccseket. A sportág finomságai, apró, pici, pontos, alapos elgondolások és megvalósítások. Az tény, hogy nem zuhogtak a gólok, így egy kezdő tetszését nem biztos, hogy elnyerte volna a produkció, de aki látott már gombfocit, annak szemet gyönyörködtető volt minden pontos lefedezés és szektor.

dsc_0637.jpg dsc_0644.jpg dsc_0630.jpg

   Az utolsó helyosztó mérkőzéseken aztán farkasszemet nézett egymással az Erzsébetváros két kiválósága Hartmann László és Tóth László. A végletekig kiélezett mérkőzésen egyetlen gól döntött az sportág ikonja, Hartmann László javára. Ő lett a SMAFC 15. bajnoka! Gratulálunk! A bronzmeccsen egy sokat látott mérkőzés zajlott, ugyanis Pisti és Füzke a csarnok legszorgalmasabb vendége. Kettejük rangadója ezúttal a bronzéremről döntött, Debreczy Úrnak gratulálunk a dobogó harmadik fokához!

dsc_0646.jpg dsc_0632.jpg

    A négyből éppen a bajnok által kiszoruló Szirmay Endre pedig az ötödik helyért meccsezhetett azzal a Nyerges Dancsival, aki Benke Ádám és Illés Péter ellen is győztesen hagyhatta el a pályát. Dancsi ezzel a hatodik hellyel a felnőttek között induló legjobb sneci elismerésben részesült. Második legjobb felnőtt sneci az a Balogh Johnny lett, aki csoportjából másodikként továbblépett, Illés Péter stílusa meglepte, de két szétlövéses meccsen továbbjutott, és végül Csorba Gáborral rangadózott a felnőtt 9. helyért. Harmadik legjobb felnőtt sneci pedig az a Benkő Góllövő Dávid, aki az utolsó fordulóban megismételte a legutóbbi bajnokság akkor még ifi döntőjét. Ezúttal a 15. helyért vívott rangadót egymással Benkő Dávid és Kisréti Ernő. Itt már nem volt hiány a gólokban, bár a nyolcadikat a játékvezető nem adta meg, így 4:3-ra Dávid nyert.

dsc_0649.jpg dsc_0652.jpg dsc_0651.jpg

   A kicsiknél nyolc játékos jelentkezett a zsűri asztalnál a verseny kezdetén. Ők egy teljes kört vívtak egymással. A győzelemért 2 a döntetlenért 1 pontot adott a verseny igazgatója, úgy soproni szokás szerint. A dobogó harmadik fokára állhatott fel az idősebb Pallag fiú, aki csak három hibát követett el a versenyen: indításként leikszelt az öccsével, váratlanul leikszelt a Jakab Péterrel, és az ötödik körben hármat kapott a bajnoktól. Az ezüstérem büszke tulajdonosa egy ponttal gyűjtött csak többet. Nem gondoltuk volna, hogy Jakab Péter ilyen fontos tényező lesz ezen a versenyen. A sneci kategória bajnoka pedig a hét meccsen hét győzelmet nyerő, ez alatt huszonhét gólt szerző Vörös Ábel! Gratulálunk! Szép volt fiú! Várunk a nagyok között.

dsc_0660.jpg dsc_0657.jpg dsc_0659.jpg

     Köszönöm vendégeinknek, hogy ellátogattak hozzánk, megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Köszönöm „riválisainknak”, hogy hasonlóképpen szeretik ezt a játékot, mint mi, és főleg hogy eljöttek hozzánk megint. És köszönet a szakosztály minden játékosának.

dsc_1044.jpg dsc_1002.jpg

 

Januárban barátságosan visszavágtunk

baratsag_kupa_2.jpg

       Januárban aztán a soproni csapat 5 fője bátorkodott elutazni Vas megyébe. Füzke-Imi-Johnny-Gábor-Ernő csapat pedig sikerrel vette az akadályt. Bár a szemtanúk szerint volt olyan kör, amikor nulla győzelemmel és egy iksszel a riválisok nyertek, sőt egy kör döntetlen is megesett, végül aztán a tapasztalat és a szerencse, na meg a lőtt gólok után összességében 3,5 : 1,5 arányban a soproni fiúk örülhettek a torna végén. Ezzel a Barátság Kupa állását egalizálták. Szeretettel várjuk legközelebb is sporttársainkat egy klassz gombozásra!

 

 Útnak indítottuk a Barátság Kupát

baratsag_kupa_1.jpg

       Még december hónapban volt egy olyan különösen aktív és népes edzésünk, amikor a szombathelyi gombozók öt fős delegációja meglátogatott bennünket. Egyrészről öröm volt látni a sokadalmat, mellette viszont egy apró tüske maradt a hazaiakban, kevesen voltunk és menet közben is csökkent a létszám. Debreczy Pisti kitartóan hozta az egyes pálya előnyét, Füzke amíg jelen volt, addig győzött, Gergő elhullajtott pár döntetlent, az éppen arra járó, sportág iránt érdeklődő egyetemisták pedig pálcát ragadtak és éles meccsen próbálták ki képességüket kisebb-nagyobb sikerrel. Az ötödik kör után 4 vendég és 1 hazai körgyőzelem született. Vendégeink megérdemelten vihették haza a vándorkupát.

 

Háromból három Szombathelyen

      Hárman voltunk olyan őrültek, hogy hajnalok hajnalán, mikor a madár se jár, felkeltünk, és útnak indultunk Vas megyébe. Út közben elhangzott egy kissé nagyvonalú kijelentés, hogy hárman vagyunk, akkor három érmet el is hozunk.

fejlec.jpg

     A snecik között öten várták a rajtot, közöttük a SMAFC bajnoka Balogh Johnny. Ők egy teljes kört játszottak egymással, mindenki mindenkivel. A negyedik kör után a soproni fiú állt az élen, méghozzá veretlenül, így ő lett Savaria Kupa utánpótlás bajnoka! Holtversenyben Pallag Mátéval a legtöbb gólt lőtték, így megosztva mindketten arany pálca díjban részesültek. Az eredményekhez gratulálunk!

 c602a868.jpg  10653641_10153342175447589_2557122583901569852_n.jpg

     A felnőttek mezőnyében tizennégyen indultunk. Az augusztusi alapítás óta eltelt pár hónap ugyancsak eredményesen telhetett, ha ez idő alatt ilyen sok gombozót össze tudott hozni egy bajnokságra a klub vezetősége. A 14 győzelemre éhes játékos között találtunk kettő soproni fiút is, Csatlós Gábor és Inczédi Gergő úgy gondolta, szerencsét próbál idegen környezetben is.

      A versenyigazgató két darab hét fős csoportba osztotta a mezőnyt. Az első hét fordulóban a csoportbeli ellenfelekkel kellett megmérkőzni egy darab pihenés kíséretében. Csati talán izgult, talán az utazás vagy a korán kelés zavarhatta meg. Nem azt mutatta a délelőtt során, amire igazán képes, az alapszakasz végén, a hatodik helyen zárt. Gergő, pedig ha nem is szép játékkal, önmagához képest mégis kiemelkedően játszott, és nyugodt maradt az éles szituációkban. Leginkább meglepte őt a Béla bácsi, aki egy edzés után jött el a bajnokságra, és lelkesedésével, pozitív hozzáállásával kis híján nyert. Gól nélküli félidő után, a kezdés után nem sokkal a vezetést is megszerezte, sokáig tartotta előnyét, végül a szerencse és az elmúlt évek tapasztalata megfordították a meccset. A hatodik meccs után az első helyen pihenve várta Gergő a kupa további alakulását.

  8dac8db1.jpg  15821_1504472303136914_7773556745453050369_n.jpg  13168d66.jpg

      Az alapszakasz két első helyen álló játékosa Hicz András és Inczédi Gergő ellenfél és meccs nélkül jutott túl a nyolcaddöntőkön. Csatlós Gábor hatodik helyről összekerült a másik csoport harmadikjával, az Angler Lajos bácsival. Végletekig kiélezett szoros meccsen egy felszabadító rúgás mintha labda érintése előtt Juve lábat ért volna, és az éppen nem játszó, és pont arra járó Szabadfi sporttárs befújta a faultot. Csati beverte, és bejutott a legjobb nyolcba.

    A negyeddöntőben fokozódtak az izgalmak. Csati megemberelte magát, és ami kimaradt a verseny elején, az bement a végén. Bár Tüsinek voltak nagy helyzetei, a nagy lehetőségtől talán megremegett a keze és kihagyta a ziccereket. Gergő egy bizonyos Benyák Úrral találta szemben magát, és már a találkozó elején elkönyvelte a vereségét. A stabil védekezés mellett már nem maradt erő a pontos támadásra. Kapott gól nélkül majdnem véget ért a mérkőzés, amikor is a dudaszó pillanatában kifacsart szögben, de támadó szektorban megállt a labda a Bilbao gomb előtt. Gergő csavart, és a rövid alsóba bepofátlankodta a labdát, saját magát pedig az elődöntőbe.

1610823_1504470526470425_2323995191171912726_n.jpg dobogo.jpg b237b431.jpg

    Az elődöntőben egyetlen egy öngól esett, az is rossz kapuba, így aztán Hicz András jutott a döntőbe, Csatlós Gábor pedig várta az ellenfelét a bronzmeccsre. Gráfik-Inczédi rangadót játszottak a kettes pályán. Gergő az első félidőben egy szép támadószektorból előnyt szerzett. A találkozó leginkább taktikai csatához hasonlított, ahol egyik fél sem igazán akart kockáztatni. A hiba mégis megérkezett: Gergő üres kapujára lőhetett Imre bácsi az egyenlítés érdekében. A labda elment, a megoldás megjött, Gergő a döntőben találta magát.

    Az utolsó fordulóra Imre bácsi már elfáradt, ezért nem vállalta a játékot, Csatlós Gábor meccs nélkül nyert, és a bronzérem büszke tulajdonosának vallhatta magát. Gergő ezzel szoros csatát vívott. Kapusát újra kilőtte, nehogy elzsibbadjon szegény, az ellenfél pedig volt olyan sportszerű és élt a lehetőséggel. Gergő egy támadó szektorból még a meccs vége előtt egalizált. Így habár a szétlövésben 2:0 arányban alulmaradt, a rendes játékidőben veretlen Gergő végül egy szépen csillogó ezüstöt hozhatott haza.

10002917_1504473986470079_6048037257929573483_n.jpg

     Köszönjük Jani bának a verseny szervezését, és a soproni vendégek szállítását! Szerintem tök jó érzés, amikor a szomszéd vár egy barátságos ellenfél, és nem pedig ellenség.  

 

Klubtörténelmi sikerek az egyéni OB-n

Füzke mnk és Barna junior bajnok lett

         A versenyszezon legrangosabb rendezvényén az országos egyéni bajnokságon vett részt klubunk. Hat versenyző öregbítette a nyelvtörő öt betűs egyesület hírnevét, bővítette eredményességét.

     Két darab nyolcfős csoportba sorsolt bennünket a verseny szervezője. A menetrend szerint a csoportmeccsek után a két csoportelső vívott döntőt, a két csoportmásodik pedig egy bronzmeccsel vigasztalódhatott. A 150 ranglistapont alattiak mezőnyében először idegőrlő, embert próbáló csatákat kellett vívnunk azokkal a fiatalokkal, akik sem az asztal magasságával, sem a játék szabályaival nem voltak tisztában. Az ilyen demoralizáló meccsek után sokaknak nem maradt lélekjelenléte a komoly, vérre menő meccsekre.

ob1.jpg ob2.jpg ob3.jpg

         Csatlós Gábor, Csorba Gábor és Inczédi Gergő nem voltak vasárnap top formában, a snecikkel vívott meccsek után csak egymással szemben tudtak komoly eredményt elérni. Legközelebb reméljük, több sikerrel járnak.

       Imi az utolsó fordulóban vívott meccset azzal az Emuval, akinek ő csinálta meg a mezeket. Ha Imi ikszel, akkor bronzmeccset játszik. Az utolsó meccs utolsó pillanatában viszont a felszabadító lövés túl hosszúra sikerült, amiből szektor, lövés gól, és Emu továbbjutás következett.

         Barnus pedig a másik csoportban szeretett volna az első két helyen végezni. A riválissal, Benke Ádámmal egy döntetlen jött össze, és a mindent eldöntő utolsó körben a legfiatalabb soproninak a későbbi bajnok, Ádámnak pedig a Csorba Gábor jutott. Gábor faultolt, Ádám belőtte, Barnus ellenfelének pedig elég volt az iksz a továbbjutáshoz. Bár négyen is pályáztak a legjobb utánpótlás korú játékosnak járó elismerésre, a csoportmeccsek alapján kiderült, hogy a kis Böcskei lett a verseny legsikeresebb fiatalja, így a tavalyi év után ismét Sopronból került ki az ország legjobb ifjú gombozója!

ob7.jpg

        A verseny bajnoka pedig az egyre kiválóbb stratégiával dolgozó Füzy Csaba lett! A csoportmeccsek során sorra gyűjtötte a győzelmeket, sőt a mumus elleni hónapok óta tartó nyeretlenség ellenére a meccs utolsó két percében beadott szektort kíméletlenül beverte a hosszú felsőbe, és lett a csoportja legjobbja. A döntőben aztán az ifjabb Debreczy fivérrel mérkőzhetett. Füzke a döntő elején megnyugtató előnyre tett szert, sikerrel vívta meg a nap legfontosabb meccsét és teljesen jogosan emelhette magasba a legjobbnak járó serleget! Szép volt Füzke!

Füzke lett Maroslele bajnoka

unnamed.jpg

     A soproni és a maroslelei klub közötti barátság ápolása és a gombfoci szeretete arra buzdított bennünket, hogy utazzuk keresztül az országot, és vegyünk részt az ötödik Maros Kupán.

    Ötfős csapatunk még a napnál is előbb kelt, aztán útra kelt, és sikeresen célhoz ért. A verseny sajátossága, hogy külön mezőnyben játszanak egymással a 150 pont alattiak és felettiek. Ötünknek a 150 alattiak tizenöt fős mezőnyében, két csoportban jutott hely.

20.jpg 19.jpg 11.jpg

    A csoportmeccsek elég nehezen indultak, Gergő például mellé rúgott egy szabadrúgást. Az izgalmak mellett azonban főleg barátságos légkör jellemezte a verseny mérkőzéseit. Gábornak ezen a versenyen nem ragyogott fel a szerencse csillaga, a szépen kidolgozott helyzetek végén valami mindig közbe jött. A csoportmeccseket követően a C jelű csoportból második helyen Füzke, harmadik helyen pedig Barnus várhatta a rájátszást. A D jelű csoportban az utolsó mérkőzésen aratott 4:1-es sikernek köszönhetően harmadikként végzett a Gergő, pontazonosság és gólazonosság miatt pedig szétlövés döntött a negyedik helyről, amit Imi sikerrel vívott meg Maczelka Árpival szemben.

    A rájátszásban aztán fokozódtak az izgalmak. Füzke döntetlennel zárta az elődöntőt, majd a szétlövésben bizonyult jobbnak! Böcskeiék apja-fia rangadót rendeztek, Gergő pedig leikszelt a Béres II-vel, majd a közelségbe szépen betett labdát az ellenfél elvette, így Gergő elveszette a nyugodtságát és a helyosztót is, szerencsére a segítségére sietett az Évi finom meggyszörpikéje.

24.jpg

   Az utolsó mérkőzéseken pedig helyre állt a világ rendje: Barnus csatárral, védővel, mindennel együtt juttatta be a labdát a hálóba, övé lett a hetedik hely. Imi alaposan megleckéztette Béres II-t, 3:0-lal Imié lett az ötödik hely. Az alsóház fináléjában pedig Füzy Csaba és Rácz Ferenc nézett farkasszemet egymással. Füzke pedig végig nyugodt, pontos és alapos munkát végzett. Nem hagyott teret ellenfele számára, és meggyőző játékkal, sima eredménnyel (4:0) bizonyult a legjobbnak! A sikerhez gratulálunk! Szép volt Füzke!

 

A felvidéken inczédizett a Gergő

    Közel nem egyszerű, végül mégis sikeres szombat hajnali vonatozás után végül megérkeztem Kürt nevű felvidéki községbe. Kedves aranyos kis család fogadott, akik már az első kanyarban lebeszéltek a szombat esti hazautazásról. Azt mondták jobb, ha pihenek egyet, és csak másnap utazom visszafelé.

1625581_653015438128347_5994001318768818124_n.jpg 10524731_653015854794972_2610087961211970875_n.jpg 10557462_653015948128296_6702566061643976110_n.jpg

   Első kanyarban egy háromfős bajnokságot játszottunk. Vezette a házigazda Kántor Ádám, akinek köszönhetem a meghívást, és a rendszeres érdeklődést. Az első meccset rögtön cimborák egymás között vívták, Ádám és jó barátja Jani mérkőztek meg egymással. Az első találkozón még kő keményen figyeltek a fiúk a védelemre, így nem esett gól. Aztán Gergő egy-egy szerencsés találattal begyűjtötte a három pontot mindkét fiú ellen. A bajnokság tavaszi szakaszában aztán Ádám győzelmével indítottunk, Gergő Ikszelt Janival, és a mindent eldöntő utolsó nagy meccsen gólt gól követett, percenként változott a bajnokság állása, míg végül egy megérdemelt szép góllal 3:2-re Ádám nyert. Így 7-7 ponttal álltak a tabella élén, több idegenben rúgott gólnak köszönhetően viszont Ádám lett az első kör bajnoka.

    Ellenfelem édesapja hazaérkezése után csatlakozott hozzánk, és lenyomtunk egy négyfős bajnokságot. Egy 12 éves kölyöktől, habár részt vett már Európa bajnokságon is, nem egyszerű egész délután a játékra is, és a verseny lebonyolítására is figyelni. Ádám mégis megküzdött a feladattal, és sikeresen végigzongoráztuk az első Kürt Kupa meccseit.

    Két bronzérmesünk Jani és Gyuszi lettek, akik kitartóan küzdöttek, szépen csillog a bronz. Ádám pedig még a bajnokság után sorra kihívta a jelen levő vidám szomszéd társaság tagjait újabb és újabb játékra. Gergő pedig a finom vacsorát és a bőséges vendéglátást undok módon két besunyizott góllal, és csoportelsőséggel koronázta meg.

    A szülőkkel megegyeztünk, ha a kölyök jövőre ugyanígy lelkesedik a játék iránt, akkor megismételjük ezt a kört.       

 

 Sopron Kupa 2014

    Kegyetlen izgalmak és várakozások után végre elérkezett az ideje a második Sopron Kupának is. Idén 30 versenyző döntött úgy, hogy megmérkőzik a legjobbnak járó elismerésért. A terem rendben, a pályák a helyén, érmek csillognak, jöhet a verseny!

  dsc_1775.jpg dsc_1738.jpg 

    A rendezvény rangját emelte jelenlétével Orbán Júlia, a GYIK Rendezvényház vezetője, Mágel Ágost Sopron megyei jogú város önkormányzatától és Karácsonyi Zsolt a SMAFC ügyvezetője.

  dsc_1835.jpg 

    A nevezéskor rögzített ranglistapontok alapján csigavonalban négy megközelítőleg azonos erősségű csoportba osztottam a játékosokat. A hét illetve nyolcfős csoportokban egy teljes kört játszottak egymással a gombozók. A játékosokat dicséret illeti, mert a szombati nap végére a tervezett menetrendhez képest másfél órás előnyben voltunk. Ebbe a másfél órába éppen belefért egy második csoportkör, ahol az lapszakasz első négy helyezettjei csaphattak újra össze, azzal a céllal, hogy kiderüljön ki fér bele a mezőny legjobb nyolca közé. Az előre nem tervezett izgalmak után jól eső, finom babgulyás vacsorát fogyaszthatott a mezőny.

  dsc_1819.jpg dsc_1734.jpg dsc_1813.jpg

    Vasárnap kettészakadt a mezőny. A legjobb nyolc majdnem minden fordulóban pályára lépett, ezzel is fokozva a látványt. A fennmaradó gombozókat pedig újra 4 csoportba osztottam a ranglistapontjaik alapján. Ebben a négy csoportban újra indult a játék. A végletekig kiélezett csaták végén a csoportok első és második helyezettjei valamint a harmadik, negyedik helyen zárók küzdhettek egymással a további helyezésekért.

dsc_1843.jpg dsc_1861.jpg dsc_1919.jpg

    A profik mezőnyében pattanásig feszültek az idegek, főleg azért, mert az utolsó forduló rangadója döntött a végső győztes kilétéről. Ezen a rangadón pedig a szerencse játszotta a főszerepet. A szögletzászlóról éppen saját játékosra pattant a labda, ahonnan a kicsúszás után az ellenfél szektoros bedobással jöhetett, amit beadott, majd gólt ért el belőle. A vitatott helyzet különösen súlyos volt, mert egy döntetlen elég lett volna Bottyán Zoli bácsinak, így viszont a 3 ponttal Szatmári Tamás lett Sopron 2014-es bajnoka.

dsc_1885.jpg dsc_2191.jpg dsc_1944.jpg

    A legjobb II. osztályú gombozó Kováts Csaba lett, a III. osztály legjobbja Bodó Attila lett, az MN kategóriában pedig Böcskei Imre bizonyult a legjobbnak. A fiataloknál Böcskei Barnabás az első, Balogh Zoltán a második és Fejes Ferenc a harmadik helyen zárt.

   Az eredményekhez gratulálunk, jövőre remélhetőleg újra találkozunk.

 

Testvériség Kupán voltunk

    Egy héttel az NB 3 csapatbajnokság után újabb kihívás várt a gombozókra. Az első alklaommal megrendezett kupán 47 versenyző svájci lebonyolítású rendszerben mérte össze tudását.

10343483_668291056552420_1383138516807778189_n.jpg 10277750_668291143219078_5289628736160045271_n.jpg 10462358_668291123219080_2409722217054151427_n.jpg

   Csorba Gábor két győzelemmel, két döntetlennel és egy kontumálással nyolc pontot szorgoskodott össze az eredményhirdetés előtt. A "rózsadombi Macik" ellen sikerült a gólszerzés, a Varga József és a Chladek Tibi ellen viszont a kapufák csattogtak, a két pontok nem jöttek.

     Inczédi Gergő szintén nyolc pontos zárást hozott össze. Bár a nagy nevektől, mint Kováts Csaba, Lukács Laci, Simon Gábor csak egy gólokkal kapott ki, a fontos, rangadó mérkőzéseken nem tudott kellőképpen figyelni, így elmaradtak a várt eredmények.

    Az eredményhirdetésre nem maradtak a soproni fiúk, mert a vonatuk indult hazafele. Mint utólag kiderült az MN kategóriában hat versenyző is nyolc ponttal végzett, ám az ellenfelek pontjai allapján felállított listában éppen nem fértünk fel a dobogóra: Csorba Úr negyedik, Inczédi Úr ötödik helyen zárt.  

 

2014. NB III. csapateredmények

       Ha négy sorral indulunk a 14 csapatos bajnokságban, akkor a legrosszabb esetben is az egyik csapatunk a 11. helyen végez. Nekünk viszont kettő triónk is beverekedte magát a legjobb tízbe, sőt, a Füzkéék a hetedik pozícióban jártak.

cam00874444.jpg

    SMAFC IV. egy nosztalgia túrára hívott bennünket, lelkes hozzáállásukkal, csiszolandó technikájukkal és javítható teljesítményükkel felidézték a három évvel ezelőtti első sorunk hasonló teljesítményét. Fiúk, három év múlva irány a legjobb nyolc!

      Harmadik sorban kapásból döntetlennel kezdtek a fiúk. Bár a nagyokkal szemben a bravúrok elmaradtak, bíztunk a Rózsadomb elleni sikerben. Ami az első pályán szerencse volt, az a harmadikon nem, így aztán végül igazságos pontosztozkodás történt. Az alapszakasz utolsó meccsén pedig egy házi rangadó döntött a továbbjutásról. Ha ugyanis a SMAFC I. nyer, és a Szeged nem, akkor őket beelőzve megvan a legjobb nyolc. A félidőben a három szegedi pályán két győzelem és egy iksz volt az állás, a soproni pályákon meg két döntetlen mellett a harmadikon a gyengébb sor tagja vezetett. És jött a második félidő, és kiderült, hogy miért is ők az első számú csapat. Barna ikszre mentett, Imi győzött, így a Füzke döntetlenje már elég volt a csapat sikeréhez. A másik három pályán pedig kiegyenlített és ikszelt a Rózsadomb a Szegeddel, ami nekünk duplán jól jött ki. Bár pontszámban utolérték a rózsadombiak a harmadik sorunk, jobb gólkülönbséggel mi mehettünk a 9-12. helyért. Ahol szembe kerültünk a SMAFC II-vel, a fiatalság pedig jobban bírta a megpróbáltatásokat, győzött a Kettő. Zárásként pedig az MTK II következett. A már megszokott felállással, Fortuna csak az első pályára koncentrált, szerencse itt, pech ott, döntetlen eredménnyel.

        A sztárigazolásokkal megerősített SMAFC II. lehetett volna a verseny meglepetés csapata. A fiatalok helyenként oktattak, volt viszont hogy beleszaladtak a késbe. Hősiesen helyt álltak, minden dicséretet megérdemelnek. A nyolcba nem jutottak, a végén viszont igazán rákapcsoltak, két győzelemmel zárva, a SMAFC III-at és az MTK II-t is legyőzve a kilencedik helyen végeztek.

          Első sorunk, bár nehezen indult, az utolsó fordulóban a harmadik sor elleni második félidőnek és a Rózsadomb Szeged elleni remeklésének köszönhetően bejutott az NB III élmezőnyébe, a legjobb nyolcba, ahol már ádáz küzdelem folyt az első négy, rájátszást jelentő helyért. Ezeken a meccseken volt igazán nagy szükség a nyugalomra, és a tisztánlátásra. A fiúk pedig igazán odatették magukat.  A bajnoki címre hajtó abszolút esélyes Komló kettő papírforma szerint sima oktatásban kellett volna, hogy részesítse éppen aktuális ellenfelét. Steller Józska bácsiék viszont nem voltak felkészülve arra, hogy a soproni fiúk éppen ezen a rangadón rázzák meg magukat, és két győzelem egy döntetlen eredménnyel jobbnak bizonyultak. Hatalmas eredmény, óriási skalp! Szép volt fiúk! Többek között ennek a győzelemnek köszönhető a rájátszást követő hetedik pozíció.

          A legjobb négybe, illetve onnan az NB II-be igyekvő nagy csapatok a játék egy másik dimenzióját képviselték. Ők hatan, akik összranglistapontja 500 felett volt a Szegedet kivéve maguk mögé utasították a mezőnyt. Így a legjobb nyolcba jutott 3 kiscsapat az 500 alattiak dobogós helyezéseiért voltak versenyben egymással. Ebben a versenyben győztes lett az MTK első csapata, második lett a hősiesen küzdő SMAFC I. csapata, és a dobogó harmadik fokára állhatott a Maroslele csapata.

       Büszke vagyok a csapatunk mind a tizenkét játékosára. Gratulálok az eredményekhez! Szép volt fiúk!       

 

Boldog születésnapot gombfoci!

      Megint egy évvel öregebb lettél, és megint itt van a csapatbajnokság. Őrizd meg az emlékeid, és légy nagyon vidám, hiszen ezúttal négy sorral indulunk a kis csapatok számára az év egyik, ha nem a legfontosabb versenyéni.

     Az első sorban a mérnöki precizitás (Füzke) mellett a fiatalos könnyedség (Barnus) és az örök nyugalom, higgadtság (Imi) mixéből bízunk benne, hogy valami emlékezetes buli alakul ki.

      A második sorban a már évek óta egymással parázs meccseket játszó srácok, a szülők és csapatvezetők örömére ezúttal egymásért küzdenek majd. Ebben a trióban szerepelnek kölcsönben a Marozs fivérek: Dani és Tomcsi, és a lehetetlen lövések nagymestere Johnny.

     Harmadik fogatunk már ismerősen csenghet páraknak. A Jurcsik verseny óta viszont Csorba Gábor és Inczédi Gergő ezúttal Csatlós Gáborral alkot egy teljes csapatot.

 

      Bár a három sor is történelmi indulás lett volna, hiszen az elmúlt HÁROM évben egy, kettő és kettő sorokkal indult csapatunk. Ezúttal viszont abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy elindíthatjuk a negyedik sorunkat is. Egyetemi sportegyesület révén, egyetemi hallgatók is részt vesznek a klub versenyéletében. A kitartó edzéslátogatás mellett, ezúttal a bajnoksára is időt szakított Szívák András és Csólig Attila az erdőmérnöki kar hallgatói. Mellettük egy szintén kölcsönben szereplő játékos, a Marosleléről érkező Fejes Fecó lesz a sor harmadik tagja.

     Csapatainknak jó utat, sikeres célhoz érést, és persze szektoros gólokat kívánok!

       Éppen három évvel ezelőtt, Füzkével és Lalival kiegészülve, teljes csapattá válva gondoltunk egy merészet, induljunk el 2011-ben a csébén! Ahhoz viszont szükséges volt az egyesülethez való tartozás. Így aztán megkerestük a SMAFC akkori tanárelnökét, Dr. Takáts Pétert, aki áldását adta tevékenységünkre, és május 31-én aláírta szakosztályunk megalakításának levelét. Az elmúlt három esztendőre roppant büszke vagyok! Köszönöm minden gombozónak, még ki csak egy edzésen volt, annak is, hogy hozzájárunk a szakosztály fejlődéséhez! És sikeres NB III-at kívánok a jelenlegi tagságnak, valamint mohó módon egy ennél még sikeresebb következő három évet remélek!

 

Előttem az utódom

      Szép, vasárnapi hajnalon felkerekedett ötfős utazó keretünk, és célba vette Szigetszentmiklóst. A Fehér Miklós Emlékverseny második napján kategóriánkénti küzdelmeket rendeztek. A 150 ranglistapont alattiak mezőnyében a tizenöt játékost két csoportba osztották. A magenta csoportban heten voltak, köztünk a Balogh Zolika, a Böcskei Barnabás és a Csorba Gábor. A pink csoportban pedig nyolcan várták a küzdelmeket, például Böcskei Imre és Inczédi Gergő.

cam00630-1b.jpg

       A hét fős csoportban egy gombozó mindig pihenhetett, a nagyoktól taktikákat elleshetett. A hét forduló alatt háromszor is soproni rangadóra került sor. A csoportmeccsek után az élen Béres II, majd a sokakat meglepő Maczelka, a csoport harmadik pozíciójában pedig Balogh Johnny állhatott. A csoportban szorosan utána egy-egy ponttal következett Barnus, és Gábor.

      A másik MN csoportban nyolcan szerettek volna diadalmaskodni. Az első fordulóban rögtön a nem várt rangadóval, a Böcskei-Inczédi meccsel indult a verseny. A 3:2-es eredmény ellenére Imi uralta a mérkőzést, és teljesen megérdemelten nyert. Gergő bácsi ennek ellenére nem keseredett el, hanem a későbbi csoport másodikkal ikszelt, és a végső győztes Fazekassal 3 csodaszép szektoros góllal győzelmet játszott. A kiskorúak ezen a versenyen is megjelentek, többek között Kántor Ádám, aki felvidékről érkezett, és ez volt az első komoly szektorlabda versenye. Ezek ellen a picik ellen gondolná az ember, hogy könnyed győzelem a sima eredmény. Bár a sikerek jöttek, de bizony komolyan meg kellett harcolnunk a fiatalokkal. Az utolsó fordulóban Gergő-Emu mérkőzés következett, ami a csoport harmadik helyéről döntött. Egy iksz még soproni örömet jelentett volna. És 15 év kihagyás ide vagy oda, Emu szórta a szektorokat. Nem várt hibából pedig szépen kidolgozta helyzetét, gólt szerzett.

p1190830.jpg p1190834.jpg p1190833.jpg

 

      Az utolsó fordulóban a csoportok azonos helyen végzett gombozói mérkőztek egymással a végső helyezésekért. Az ötödik pozícióért vívott egymással Johnny és Emu egy végletekig kiélezett mérkőzést. A rendes játékidő után döntetlen állásnál szétlövés következett. A többi asztalon a következő mérkőzés első félideje már véget is ért, amire a szétlövők a tizenötödik körben végre dűlőre vitték a dolgot, Johnny beverte, Emu kihagyta. Kisember lett az MN kategória ötödik helyezett, a verseny legjobb utánpótlás korú és a legjobb soproni játékosa. A hetedik helyért Barnus-Gergő 3:2, a kilencedik helyért pedig Imi-Gábor 4:3.

     Gratulálok a szép szektorokhoz és a győzelmekhez! Bár egy picit hamar véget ért a történet, így legalább hazaértünk a Bilbao meccsre!     

 

Imi bronzérmes lett a Magyar Kupában

     A SMAFC gombozói első alkalommal vettek részt a MALSZ Magyar Kupa versenyén. Az Acsády utca még próbára tette a fiúkat, aztán mégis célhoz ért a delegáció és indulhatott a gombozás.

kupa1a.jpg

     A 48 fős mezőny svájci rendszerben mérkőzött. A pályatartó asztalok, bakok szűkössége miatt tizenhat pályán zajlottak az események. Az első öt forduló után a legjobb 32 versenyző játszott tovább. Ebben az öt fordulóban voltak érdekes mérkőzések. Többek között Balogh Johnny volt az ász, aki sokáig vezetett, és végül döntetlent ért el egykori csapattársunk ellen. Szép volt fiú! Vagy a Böcskei Barna, aki egyrészt ikszelt a Szegedi Bandi bácsival, és legyőzte a Németh Antalt. Csorba Gábor akárcsak a házi bajnokságra készülődött volna, pontjait a soproniak ellen gyűjtögette. Inczédi Gergő Bilbaoja volt már eredményesebb is, a Szegedi Bandi bácsi elleni döntetlen azért nem rossz eredmény!

 kupa3.jpg    kupa6.jpg

    A nap kék-fehér hőse pedig Böcskei Imi volt. A negyedik körben ugyanis legyőzte a 321 pontos azaz másodosztályú Lukács Lacit. Ezzel az eredménnyel a svájci rendszerben kapott egy még erősebb ellenfelet, egy bizonyos Szili Balázst. Az első öt kör után 5 ponttal büszkélkedhetett, így bejutott a legjobb 32-be, és további négy mérkőzés várt rá. A végső hajrában Balla Antal és Szabó Endre ellen is kő kemény döntetlent ért el játékosunk. A svájci lebonyolítás érdekessége, hogy Imi nem mérkőzött sem Becz Bandival, sem a Béres II Zoltánnal, és mégis mellettük állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A Magyar Kupa bronzérméhez gratulálunk! Szép volt Imi!

      Ez után a hosszú nap után, az izgalmas meccseket követően a hazafele út mégis vidáman és gyorsan telt. Köszönöm, hogy ilyen jó csapatom van!

 

 A legkisebbek között a legnagyobbak

      Az év első ranglistás versenyén a Jurcsik Gábor Emlékversenyen indult csapatunk. Szombaton a verseny rendezői háromfős csapatok nevezését várták. Sopronból ketten döntöttünk a részvétel mellett, és szerencsére Cseke Gábor a segítségünkre sietett. Vele kiegészülve már teljes csapatot alkottunk.

csapat.jpg

   A Cseke-Inczédi-Csorba hármas fogat a 900 pont alattiak nyolccsapatos bajnokságában indult.  Az első fordulókban még formáját kereste a csapat. Az alapszakaszban egy győzelem - a Serák Gyuri vezette MTK ellen, és két döntetlen lett a mérleg - az Újkori Táltosok és MTK II. ellenében. Így aztán az 5-8. helyért, az alsóházi bajnoki címért játszhatott tovább a GGG formáció.

      A hétvége ezen szakaszában a három fiú mintha parancsszóra tette volna be a szektorokat. Indítottunk egy Erdély II. elleni 5-1-gyel, Csorba Gábor leikszelt a Mundiálból kölcsönben szereplő Szegedi Bandi bával, a másik két pályán pedig egy Fradi és egy Újpest győzelem született. A második mérkőzésen az MTK első csapat próbált meg visszavágni. Serák Gyuri bá az egyes pályán még beverte a távoli bombáját, de a zöld és a lila csapat ismét diadalmaskodott, így a csapaté lett a győzelem (4:2). Az utolsó fordulóban pedig a rájátszásban még pont nélküli MTK II. következett. Az alapszakasz szép győzelmét kellett volna megismételni, mert a mellettünk lévő pályán az egy-egy győzelemmel álló MTK-Erdély II. párharc győztese pontszámban utolért volna bennünket. Cseke úr hozta a kötelezőt, Inczédi faultolt az első félidőben, gól, de szorgos támadásának hála az utolsó percben végül sikerült az egyenlítés. Csorba sporttárs bár hátrányba került, a saját tizenhatosától adott egy mesés szektort a túlsó tizenhatoshoz. A dudaszó után érkezett a lövés, ami bár a kapust átemelte, a kapufán csattant. Így végül döntetlen lett az utolsó forduló. És a B kategória alsóházának bajnoka magabiztos játékkal és 7 ponttal, a Cseke Gáborral kiegészülő Sopron lett.

     A vasárnapi napon egyéni versenyre került sor, ahol a 21 pályán 43 versenyző mérhette össze tudását svájci rendszerben. Csorba Gábor ezúttal még szokta a légkört. A pihenős 2 pont még a verseny elején érkezett, így hamar a mélyvízben találta magát a versenyző. A testvérháborúban megfáradó Marozs Tomcsi ellen elért két döntetlen azért mindenképpen szép eredmény.

     Gergő indított egy Simon Ferenc elleni döntetlennel. Ki jöhet még? Ki más: Horváth Dénes! Bemutató játékban volt része a soproni fiúnak. És az utolsó percben 1:2-es állásnál labdája volt a döntetlenhez. A kéz megremegett, a szektor elmaradt. Vágási Laci ellen jól fogott a kapus, és szerencsések voltak a csatárok, győzelem lett. Németh Karcsi ellen viszont hiába volt három ajtó-ablak helyzet is, a labda nagyon nem akart a helyére kerülni. Németh Antal ellen üres kapus helyzetet kellett volna becsavarni, a helyzet kimaradt, a győzelem elmaradt.

egyeni.jpg

     Cseke Gábor pedig a vasárnapi napon varázsolt. Bár a vasárnap picit fáradtan indult, nem lehet panasz Gábor játékára. A felénél még 2-1-2-es mérleggel rendelkező fiú a verseny második felére tartogatta igazi bomba formáját. Donáth, Olajos és Komáromi is el kellett, hogy ismerje Cseke úr győzelmét. A most még klubot kereső versenyző magabiztos játékkal, az utolsó fordulóban izgalmakkal és riválisokkal fűszerezve mégis behúzta a győzelmet, és ezzel ő lett a III. osztályúak legjobbja! Gratulálunk Gábor! Szép volt fiú!    

 

A felderítés sikeres volt

     A 2013-as versenynaptár utolsó és egyben legnagyobb rangú versenyén, a Palota Kupán indult el két versenyzőnk: Csorba Gábor és Inczédi Gergő. Ezen a helyszínen még nem játszottak a soproniak, így az első és fontos feladatuk a helyszín megtalálása volt.

     Kalandos vasárnap azzal kezdődött, hogy Gergő fáradsága révén nem érte el a tervezett vonatot. A sikeres pesti landolás után az izgalmak fokozódtak, amikor az 5-ös buszt várva nyolc alkalommal is megállt előttük a 7-es. Majd a tervezett húsz helyett csak tíz megállót utaztak. Némi telefonos segítség és egy kis egészségügyi séta után megérkeztek.

     A már javában játszó mezőny örömmel fogadta a soproniakat. Sportszerűség jeles példája volt, hogy a Maros Toncsi a második félidő elkezdése után elvileg simán behúzta a játék nélküli győzelmet, de ő mégis vállalta a kihívást, mi szerint 11 perc alatt kell szektoros gólt rúgnia a Gergőnek. A lövése végül fölé ment, így egy iksz máris összejött soproni részről. Ezen felbuzdulva várta a következő Simon elleni meccset a SMAFC versenyzője. A kapu valamiféle mágneses térrel lett ellátva, mert az ellenfél 26 lövéséből mindössze egy talált be. Sőt, a támadó térfélen megálló, takarásban levő labdát Gergő szöglet szándékából elrúgta. A labda pedig lepattant a védőről, megpattant a tizenhatoson a kapus előtt és bepattant a hálóba. Még egy iksz! Gábor ezen a napon a Marozs fivérek közül Danival vívott meccset, és egy szép lövéssel még vezetett is. A két kapufa egymással akart gól lövetni, ezért lepasszolták egymásnak, míg a végén a labda elfáradt, és begurult a csík mögé. Az ötfős csoport utolsó fordulójában éppen Gábor pihent, így rákészülhetett a soproni rangadóra.

     Amelyik srác nyer, az vív élet-halál harcot az ötödik helyért. A találkozó meglehetősen lassúra sikerült. A nagy tét rányomta bélyegét a mérkőzésre, a szép megoldásokat alig láthattunk. Gábor pedig lövő helyzetbe került, és fölé ment. Majd újra kaput kért, és az mellé suhant. Végül megoldásból még egy tüzelés, amit a kapus fogott. Következett a szétlövés. 5-5 szektoros beadásból egy-egy találat született, majd a közelségi beadások után Gergő jegyzett találatot. Ha nem is megérdemelten, de továbbjutott. Az utolsó mérkőzésen, az ötödik helyről döntött a Nemecz – Inczédi párharc. A Táltosok játékosa nyugodt, szép és pontos szektorokat adott, kétszer vezetett is. Gergő pedig a kifacsart helyzeteket ráhiénázta. Így lett a rendes játékidő végén 2:2. Megint szétlövés következett. A negyedik passz szépen irányban állt meg, Gergő lő, gól. Az utolsó körben aztán Tamás összeszedte minden bátorságát, és sikeresen kiegyenlített. A közelségi passzok második körében pedig Gergő talált, Tamás nem, SMAFC-os lett az ötödik.

     Visszafele úgy gondoltuk elkerüljük a bonyodalmakat, ezért az eredményhirdetést nem vártuk meg. Mint otthon kiderült, idén Pákai Gyuri kapta az év játékosa díjat. Az elért eredményekhez, és az elért címhez ezúton is gratulálunk!

     A versenyen diplomáciai munkát is végeztünk. Egyre közelebb állunk ahhoz, hogy a Marozs anyuka elengedje hozzánk kicsi fiait. Az újonnan festett, csilli-villi pályák pedig masszívan készülnek, és még az is lehet, hogy készen lesznek vasárnapig. A tizenegyedik házi bajnokságra pedig Lukácséktól érkezett a segítség. Négy pár kaput kapott klubunk, így könnyebben, és élezhetőbben tudunk 15-én vasárnap játszani.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 6
Heti: 47
Havi: 157
Össz.: 125 024

Látogatottság növelés
Oldal: Hírek házon belülről
HAJRÁ SOPRON! HAJRÁ SMAFC! - © 2008 - 2024 - cirmoscica.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »